Mesélünk a Parkoviról




   Nyáron, amikor egész nap tele volt a ház gyerekekkel és sokan kérték hogy ha már,  akkor etessünk és altassunk is…. Úgy gondoltuk, sok éves óvoda üzemeltetési tapasztalatunkat felhasználva elindítanánk ősztől egy kis létszámú fejlesztő csoportot. Intim, rugalmas, személyes kis közösséget, ahol a hangsúly a bizalmon és az intenzív komplex foglalkozásokon van. A dolognak hamar híre ment és az elmúlt 3 hónapban egy igazi klassz kis csapat birtokolja a Parksarkot napközben. Nekünk is sok fejtörést okozott, hogy tudjuk a már meglévő funkciókat - a teljesen nyitott játékszoba, a délelőtti foglalkozások, a kulturális és közösségi programok – és egy biztonságos, stabil, zárt közösség igényeit összeegyeztetni. Végül is, ha nem is minden nehézség nélkül, de a dolog úgy tűnik, működik. A gyerekek hihetetlen rugalmasságának – meg persze az óvó nénik nyitottságának köszönhetően – a programok jól megférnek egymás mellett. A parkovisok örömmel vesznek részt  a „külsős”  /pl. Dalolka, Jóga,  Mariska bábszínháza stb./foglalkozásokon, a játékszobába, vagy a Parkolóban éppen nálunk időző gyerekek pedig időről időre bekéredzkednek Zsuzsi foglalkozásaira is.
   Jelenleg az óvodákban csak a nagycsoportban vannak kötelező foglalkozások, a kisebbek számára csak un. kezdeményezések vannak, ami sokszor messze nem elégíti ki a gyerekek intellektuális kapacitását, kreativitását. Mi úgy gondoljuk már 2 éves gyerekek is – megfelelő előkészítés és módszer választás  után – boldog befogadói és hasznosítói a képességeiket kibontakoztató foglalkozásoknak. Nálunk a foglalkozások egymásra épülnek, mindig ötvözik a zene, a mese, a látvány és a mozgás elemeit. Természetesen minden gyerek pillanatnyi igénye és érdeklődése szerint vesz részt, ha inkább játszani van kedve akkor azt teszi. De nem, inkább részt vesz a délelőtti „varázslatban”, sőt van aki már reggeli után fogja a párnáját és ül be a kisszobába és reklamál „Zsuzsi siet és énekel” felszólítással.
   Decemberre lassan elértünk kapacitásaink határára. Vannak napok, amikor nem tudjuk tartani az eredetileg kitűzött 12 fős maximális létszámot, de hát a  „nemet mondás” nem tartozik az erősségeink közé. Természetesen minden esetben maximálisan igyekszünk a család terheit csökkenteni.
   Sokan tartanak a beszoktatás nehézségeitől, de ez nálunk valahogy észrevétlenül megoldódik. Néhány délelőtt
 a játékszobában és a gyerekek már otthonosan érzik magukat és mamák számára is megnyugtató, hogy részesei lehetnek a Parkovis  hétköznapoknak, láthatják munka közben az óvó néniket és átélhetik a jó hangulatot.
   Kicsit tartunk a hideg, latyakos napoktól, hiszen a mindennapok kihagyhatatlan része a Park-ba járás – sokan mondják is „Nektek már eső-utatok is van”! Hát igen, a” Park” nekünk is csodálatos dolog. Néhány fotó itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése